Nem bátorkodom átcsapni önjelölt nevelési tanácsadóvá, bizonyára így is van elég káosz a fejekben, hogy mivel mekkora mértékű traumát tud okozni a gyermekének, így ez a bejegyzés a vérszerinti anyáról szólóhoz hasonlóan nem arról fog szólni, amit a címe elsőre sugall, de mégis arról fog szólni, ami a címe. A lányok megérkezését követően, a kezdeti sokk után a mindennapokban elkezdtük észre-észrevenni, hogy a babaillaton és a masnis hajgumikon túl azért…
okosanya
-
-
Kedvenc gyerekkönyveink – túl a Kerekítőn és a Kukucsokon
Hogy lehet megszerettetni a könyveket egy gyerekkel, aki az első két évét képernyő előtt töltötte? Nálunk a következetesség, példamutatás, a rengeteg szín és interakció segített. Onnan indultunk, hogy hazaérkezés után szembesültünk vele, hogy a játékok nagy részét a 2 éves kislányunk rágókának használja, ugyanis nem…
-
A tanulás piramisa, mint fejlesztési módszertan
A lányok idegrendszeri fejlődésére igyekszem nagy hangsúlyt fektetni, mivel az örökbefogadott gyermekek felülprezentáltak a különböző viselkedészavarok tekintetében. Örökbe fogadás után a korai fejlesztő, Dévény-torna és a TSMT szinte általánosnak számítanak, de a saját konduktor sem ritka. Mivel a férjem szülőfalujában a puszta közepén szeretett lakhelyünkön…