Zsigerből nem megy – a nevelési ábécé

Nem bátorkodom átcsapni önjelölt nevelési tanácsadóvá, bizonyára így is van elég káosz a fejekben, hogy mivel mekkora mértékű traumát tud okozni a gyermekének, így ez a bejegyzés a vérszerinti anyáról szólóhoz hasonlóan nem arról fog szólni, amit a címe elsőre sugall, de mégis arról fog szólni, ami a címe.

A lányok megérkezését követően, a kezdeti sokk után a mindennapokban elkezdtük észre-észrevenni, hogy a babaillaton és a masnis hajgumikon túl azért lesz bőven feladatunk. Többek között állandó fejtörést okoznak például, hogy pillanatok alatt szükséges igazságosan megítélni helyzeteket, amikben olykor lehetetlen igazságot tenni, máskor pedig szimplán kellő információm nincs az igazságos döntéshez. Vagy épp szintén pillanatok alatt kell lereagálni szituációkat úgy, hogy a következetesség jegyében egy későbbi helyzetben ne az ellenkezőjét kérjük számon a gyerekektől és ez leírva banálisan egyszerű dolognak tűnik, de – nekem legalábbis – a gyakorlatban tud kuszaságokat szülni a gyerekek fejében – meg az enyémben is. Mert felnőtt fejjel el sem tudjuk képzelni, hogy mennyi helyzetben a viselkedésünkből mennyi tanulság raktározódik el bennük, néha még a legtudatosabbak sem veszik észre, hogy éppen értékeket és elveket adunk át nekik. 

Mivel a gyereknevelés egy elég hosszútávú projekt, és számomra ezek az elvek és értékek nem voltak zsigerből adottak, nagy segítség volt, hogy hideg fejjel olyan nevelési célokat határozunk meg, amiknek átadására törekszünk a különböző élethelyzetekben, a koruknak megfelelően. Így pedig a rázós helyzeteket fel tudjuk használni arra, hogy átadjunk valamit, vagy épp kapcsol a jelzőlámpa, hogy ebben a helyzetben ennek megfelelően érdemes lehet most megnyilvánulni.

A fentiek mellett azért is tartottam ezt fontosnak, mert úgy gondolom, hogyha nem tisztázzuk le a saját vezérfonalainkat, megkérdőjelezés nélkül automatikusan a szüleinkét visszük tovább, ami nem feltétlenül baj, de néha hasznos átgondolni, hogy mi az, amit szeretnénk átörökíteni, és mi az, amit jobb lenne másképpen csinálni. Ráadásul sok konfliktusforrást rejt magában, ha ezek az alapelvek nincsenek összehangolva a szülő felek között. Saját tapasztalat, hogy már a két éves is simán leszűri és ki is játssza, amiben nincs egység köztünk. ( Példának okáért a férjem úgy bukott le, hogy nála néha belefér pár perc képernyőidő, hogy a gyerek egyik nap az Alma együttest megszégyenítően precízen énekelte, hogy BOGYÓÓ ÉS BABÓÓÓCA. Amúgy jót nevettem rajta, és másban én vagyok kevésbé tudatos, mint ő, de mivel ezeket a sorokat pechjére én írom, így ezek közül most semmi nem jut eszembe 🙂 )

Lényeg a lényeg, szükségünk volt egy felületre, ahol ezek a célok átláthatóan meg vannak jelenítve. Erre használtam fel most az ábécés módszertant, ami azt jelenti, hogy minden betűhöz társítunk képességet/képességeket, amire szeretnénk megtanítani a lányokat. Ez így néz ki, ha van kedvetek, ki lehet nyomtatni és kitölteni. Cserébe annyit kérek, hogy ha használod és hozzátett az életedhez, vagy valami javaslatod van hozzá, akkor azt valahogy hozd a tudtomra, mert a visszajelzéseknek mindig nagyon örülök 🙂

Néhány tipp hozzá:

• HÁZASOKNAK: érdemes külön kitölteni, majd megbeszélni. Érdekes, hogy még hasonló háttérből érkezve is mennyi mindent máshogy gondolunk, tartunk fontosnak és jutnak eszünkbe. 
• GENERÁCIÓK KÖZÖTT: akár arra is fel lehet használni, hogy mi milyen értékeket, prioritásokat kaptunk a saját szüleinktől, biztosan szívesen elmesélik, hogy ezek mennyire voltak tudatosak, miért volt így, és tutira előjön néhány rég elfeledett szép emlék.

Ui, egyébként a nevelési céljaink letisztázásához abszolút nem szükséges pasztell színű, akvarelles és akrosztichonos kötöttségekbe bocsátkozni, ez a saját korlátoltságom és nem ítélek el senkit, akinek ilyesféle dolog eszébe sem jutott.