Utoljára tavaly ősszel tudtam írni, ekkor történt, hogy a kisebb gyermek elindult, azóta futok utána nagyjából, így ehhez a kimaradt egy évhez nem is fűznék hozzá ebben a posztban semmit. Nem annyira volt csendes az élet 🙂 Lényeg a lényeg, most sikerült ismét tollat és ceruzát ragadnom.. Minden hónapban igyekszem előre szem előtt tartani, eltervezni a fontos teendőket, beosztani a szabadidős tevékenységeket, egyszerűen azért, mert szakaszonként tudom mérlegelni a prioritásokat,…
rutinok
-
-
Kedvenc gyerekkönyveink – túl a Kerekítőn és a Kukucsokon
Hogy lehet megszerettetni a könyveket egy gyerekkel, aki az első két évét képernyő előtt töltötte? Nálunk a következetesség, példamutatás, a rengeteg szín és interakció segített. Onnan indultunk, hogy hazaérkezés után szembesültünk vele, hogy a játékok nagy részét a 2 éves kislányunk rágókának használja, ugyanis nem…
-
Lehet-e ma harmonikusan élni? – újévi életmód szösszenetek
Ahogyan az első, bemutatkozó posztban említettem, a rendszerre, harmóniára való törekvés fontos szerepet tölt be a mindennapjaimban. Gondolom nem vagyok vele egyedül, ha ez valahogy szétesik, könnyen érzi azt az ember, hogy kicsúszik a lába alól a talaj és csak fut a saját élete után,…